2. fejezet

A buckalakók felkeltek, mielőtt a Tatuin kettős napja közül az első megjelent volna a horizonton. Han megborzongott; gézből készített ruhája nem tudta megőrizni teste melegét. Luke lassabban, bizonytalanabbul mozgott, mint azelőtt bármikor.

Han aggódott a barátjáért. Luke megszenvedett, amikor Callista, a jediasszony, akit szeretett, elveszítette az erejét, és ő nem tudott segíteni neki. Most pedig a többnapi ébrenlét, a zötykölődés a bantha hátán, a buckalakók gondolatainak figyelése nagyon kimerítette.

A taszkenek felnyergelték a banthákat, amelyek türelmetlenül várták az indulást. Nyilvánvalóan útra akartak kelni, mielőtt felforrósodik a levegő. A buckalakók készenlétben tartva a furkósbotjukat és a kezdetleges sugárfegyverüket, kilovagoltak a sivatagba, amint a felkelő nap ibolyaszínű korongja olvadt arannyá változott.

Az első nap megjelenése után a hőmérséklet rohamosan emelkedett. Han a légzőkészüléken átszűrődő levegőt fémes ízűnek érezte, de némán tűrte a megpróbáltatásokat.

Leiára és a három gyerekére gondolt, akik a Coruscanton tartózkodtak, majd elképzelte a sikeres kereskedő nyugodt életét. Han elfintorodott a maszk alatt. Az ilyen nyugodt élet nagyobb kínt jelentett volna neki, mint a tűző napon követni a buckalakók bantháinak nyomát.

Kora délelőtt megpillantották a távolban Jabba palotájának romjait. Az épület maradványai baljóslatúan csendesnek tűntek. Han megborzongott a látványtól.

– Mondtam, hogy ne jöjjünk ide – jegyezte meg Luke.

– Pedig még idekinn vagyunk – bólintott Han.

– Amikor elszakadok a karavántól, gyere utánam! Majd elvonom a buckalakók figyelmét, így észre sem fogják venni, hogy elváltunk tőlük. Amikor látótávolságon kívül értünk, szabadon eresztem az elméjüket.

A homokdűnék óceánja felett enyhe forgószél keletkezett. Ez gyakran előfordult, de ezúttal Luke kihasználta.

A vezér morgott valamit, majd botjával a forgószélre mutatott. Az állatok feszülten figyelték a közelgő homokvihart. A buckalakók is elég nyugtalannak látszottak.

Luke jobbra fordította a bantháját, és sietve elvált a karavántól. Han azonnal követte barátját. Nem hitt abban, hogy sikerül észrevétlenül távozniuk, de Luke mellett ügetve leereszkedtek a lejtőn. A nyomaikat hamar ellepte a homok. A banthákat a szűk kanyon felé irányították, amely Jabba palotájához vezetett.

Han idegesen nézett hátra, de egyik taszken sem fordult feléjük. A buckalakók dühödt kiáltásokat hallatva folytatták útjukat. Csatakiáltásaikkal mintha meg akarták volna félemlíteni a tomboló homokvihart.

Luke és Han hamarosan elérték a kanyont, amelynek magas falai eltakarták őket. A kanyon alját nem érték el a nap perzselő sugarai, így ott a levegő szinte hűvös volt. A banthák vidáman baktattak a palota romjai felé.

Amint látótávolságon túlra értek, Luke nagyot sóhajtott, és eleresztette a buckalakók elméjét.

– Sikerült! – mondta diadalmasan. – Arra sem emlékeznek, hogy velük tartottunk.

– Igen – bólintott elégedetten Han. – És eljutottunk Anchorheadtól idáig, anélkül hogy bárki észrevett volna minket. Most már csak át kell vizsgálnunk ezeket a romokat, és mehetünk haza.

Metsző szél süvített végig a kanyonon, majd panaszos nyögést hallattak Jabba palotájának tornyai. A magasba nyúló őrtornyok ablakai sötétek voltak, mintha egy koponya szemüregei lettek volna. Han felnézett, és lézerágyúk találatait fedezte fel az üszkös téglák között. Néhány gyík szaladt be a fal árnyékot adó mélyedéseibe.

Han nem sokat látott a kényelmetlen légzőkészülék szemlencséjén keresztül. Undorral tekerte le magáról a koszos gézcsíkokat, majd levette arcáról a maszkot is. Mély lélegzetet vett, azután köhögni kezdett.

– Örülök, hogy végre megszabadultam ezektől.

Luke is éppen az álruha levételével foglalatoskodott; letekerte magáról a rongyokat, és gondosan begyömöszölte azokat ütött-kopott sivatagi köpenye alá.

Han megrázta a fejét, amint végignézett a romokon. Jabba nem az első lakója volt a hatalmas palotának. Több száz évvel azelőtt építették, hogy a hutt gengszter megszületett… vagy kikelt a tojásból… vagy a fene tudja, hogyan jönnek a világra a hutt porontyok.

Valamikor régen a B’omarr rend száműzött szerzetesei találtak itt egy elszigetelt helyet a Tatuin isten háta mögötti világában, ahol felépítették monostorukat, amelyet titokzatosság övezett, s ez távol tartotta a bolygó többi lakóját. Később Alkhara rablóhordája betört a monostorba, és az épület egy részét búvóhelyül használta, innen indítva fosztogató hadjáratait a párologtató farmerek ellen. B’omarr szerzetesei nem sokat törődtek Alkhara jelenlétével, sőt szinte tudomást sem vettek róla.

A monostor utolsó birtoklója Jabba volt. A hutt halála után a hadúr leghűségesebb alattvalói között háborúskodás kezdődött, mivel többen is meg akarták kaparintani Jabba trónját és örökségét.

Miközben az önjelölt trónkövetelők egymást ölték, a hallgatag és titokzatos szerzetesek megragadták az alkalmat, hogy visszaszerezzék jogos tulajdonukat, és elpusztították Jabba híveit, akik túlélték a háborút. A palotát azóta csak a legbátrabb emberek látogatták.

Leia azonban hallott olyan híreket nemrégiben, hogy néhány hutt ólálkodik a palota közelében. Ebből arra következtetett, hogy valami fontos dolognak kell ott lennie, ha meg merik kockáztatni a palota átkutatását.

Luke lesiklott a bantháról, majd megveregette az állat szőrös oldalát. A bantha nyugtalanul szimatolt, és kapálni kezdett a patájával, Han banthája pedig felhorkant.

A félig felvont, rozsdás ajtó vastag acéllemezén lézerlövések nyomai látszottak. Luke és Han közelebb ment a bejárathoz. Az ajtónyíláson át homokot fújt a szél az előcsarnokba.

Az ajtó lemeze fél méterre lehetett a földtől.

– Azt hiszem, be tudunk mászni alatta – mondta Han.

Luke a kapcsolótáblához lépett.

– Ha ránk esik, agyonnyom mindkettőnket – jegyezte meg csendesen. – Előbb hadd próbálkozzam meg a kapcsolótáblával!

Amint Luke megérintett egy nyomógombot, az ajtó középső részén kinyílt egy kis ablak, és kikukucskált egy gépszem, majd érdes fémhangon megszólalt. De beszédje annyira eltorzult, hogy egyetlen szavát sem lehetett érteni.

A gépszem karattyolása egy idő után felidegesítette Hant. Előhúzta sugárpisztolyát a köpenye alól, és szétlőtte a fecsegőt.

– Kuss! – kiáltott rá az olvadt fémgömbre, majd Luke felé fordult. – Nem tetszett, ahogy bámult ránk.

Luke nagyot sóhajtott, majd hozzálátott a kapcsolótábla vezetékeinek rövidre zárásához. Néhány perc múlva nyikorgó hangot adva, a vastag acéllemez egy métert emelkedett.

– Remélem, ez elég lesz! – mondta.

De mielőtt Han válaszolhatott volna, egy sugárnyaláb villanását látták, és újabb olvadt mélyedés keletkezett az acéllemezen.

– Mi a fene ez? – kiáltotta meglepetten Han.

A két bantha hangos morgással üdvözölte a társait. Újabb lövések hallatszottak a kanyon felől. Az egyik kilyukasztotta Han ócska köpenyét. Az egész buckalakó-karaván leözönlött a dombról.

– Úgy tűnik, túl hamar engedted szabadon az elméjüket – mondta Han, miközben bebújt a fémlemez alatt. – Bizonyára észrevették a nyomainkat.

Luke sietve követte Han példáját.

– Bárcsak tudnám, hogyan lehet bezárni az ajtót!

Közben újabb lövések találták el az acéllemezt, amely mély, kongó hangot adott. A buckalakók dühödt kiáltozással közeledtek.

Luke megtalálta a belső kontrollpanelt, letépte a fedelét, és sietve egymáshoz erősítette a rozsdás fémszálakat. Néhány reményvesztett szikra pattant, majd a panel végképp felmondta a szolgálatot.

– Csinálnunk kell valamit, Luke! – kiáltotta Han, a pisztolyával hadonászva.

Az egyik buckalakó lövése behatolt a fémlemez alatt, egy pillanatra megvilágítva a palota előcsarnokát. A taszkenek a bejárat előtt szaladgáltak. Han belelőtt az egyikük lábába. A buckalakó felnyögött, majd hátrább botorkált.

Luke abbahagyta a kontroll piszkálását, és csípőre tett kézzel megállt. Majd kezét ökölbe szorította és szétnyitotta, miközben magába koncentrálta az Erőt.

A rozsdás szerkezet kegyetlenül nyikorgott, amint a nehéz fémlemez leereszkedett. A teremben sötét lett.

– Ez gyerekjátéknak tűnt – jegyezte meg Han. – Nincsen nálad véletlenül egy zseblámpa?

Luke benyúlt a köpenye alá.

– Egy jedi legyen mindig felkészült – mondta, azután előhúzta fénykardját, és aktiválta. Halk szisszenéssel a zöld színű penge elősiklott a markolatból. – Nem ez az elsődleges funkciója, de erre is alkalmas.

A kanyargós katakombákon át Jabba trónterme felé indultak. Még maguk sem tudták, mit keresnek, de biztosak voltak benne, hogy valami különös dologra bukkannak.

– Ez a hely akkor sem tűnt barátságosabbnak, amikor Jabba itt élt – mondta Luke.

– Bizonyára az összes háztartási droidot szétrombolták – csóválta meg a fejét Han.

Az elhagyatott trónteremben, ahol a hutt ítélkezett védtelen áldozatai felett, Luke fénykardja különös ragyogással világította meg a falakat. A penge mozgásától árnyékok keletkeztek és tűntek el. Dögevők félelmetes rikoltásokat hallattak a sírkamrára emlékeztető szobában. Kavicsok hullottak le a fal egy omladozó részéről.

– Azok a természetfölötti B’omarr szerzetesek nem tesznek sokat azért, hogy visszaszerezzék a helyiségeket, amelyeket Jabba elfoglalt – mondta Han.

– Nem vagyok biztos benne, hogy valaki is megpróbálta megérteni az életszemléletüket – felelte Luke. – Azt hallottam róluk, hogy amikor elérték fejlődésük csúcsát, minden szerzetes műtétnek vetette alá magát, melynek során eltávolították az agyukat, és egy életfenntartó készülékbe helyezték. Ettől fogva nem rendelkeztek anyagi testtel, és ezért tűnnek olyan titokzatosnak.

Han elfintorodott, majd Luke halványkék szemébe nézett.

– Még szerencse, hogy a jedik nem tesznek ilyen ostobaságot.

Luke a barátjára mosolygott.

– Amikor először találkoztunk, nem hittél az Erő létezésében.

– Azóta kissé megváltozott a szemléletem – bólintott Han.

Hirtelen olyan erős géphang hallatszott, mintha távoli robbanás zaja lenne. Luke készenlétbe helyezte a fénykardját, Han pedig felemelte a sugárpisztolyát. Szervomotorok és ízeit lábak nesze közeledett. A lábak jól kivehető kopogása Hant a Kessel bányáiban élő kristálypókok szapora lépéseire emlékeztette.

De ami megjelent előttük, az nem látszott sem droidnak, sem élőlénynek. Az egész valami nem volt más, mint néhány pár fémből készült, ízeit láb, amely bizonytalan mozgással közeledett, mintha elvesztette volna az egyensúlyát… Egy acélrovar botorkált be a trónterembe. Az ízeit lábak találkozási pontja alatt egy átlátszó gömb helyezkedett el, amelyben mintha forrásban lévő folyadék kavargott volna. Ez volt hát az életfenntartó készülék, és a gömböt kitöltő folyadékban ott lebegett az agy.

– Ó! – mondta döbbenten Han. – Ez az egyik szerzetes. Vajon mit keres itt? – Sugárpisztolyával célba vette az agyat.

– Ne! – hallatszott egy fémes hang az ízeit lábak irányából.

Luke felemelte a kezét.

– Várj, Han!… Csupán zavart érzek. Fenyegetésnek nyoma sincs.

– Jabba barátai vagytok? – kérdezte a póklábak tulajdonosa.

– Jobban megválogatom a barátaimat – válaszolta Han. – Ki vagy te?

A póklábak bizonytalanul topogtak, mintha gazdájuk nem tudná koordinálni a mozgásukat.

– A nevem Maizor. Valaha Jabba riválisa voltam. Azután összetűzésre került a sor közöttünk… és vesztettem. Jabba megparancsolta a szerzeteseknek, hogy operálják ki az agyam, és helyezzék egy életfenntartó készülékbe.

A mechanikus ízeltlábú ismét téblábolt, a gömbbe zárt agyat bizonyára megrohanták az emlékek. Végül folytatta:

– Csak akkor használom ezeket a lábakat, ha el akarok menni valahová. Egy évembe telt, mire abbahagytam a sikoltozást, és elfogadtam új alakomat. Jabba a palotájában tartott, mint mulatságos látványosságot. Sokat nevetett a gyötrelmeimen… De Jabba most már halott, a palota üres, és csak én maradtam itt, aki nevethetek.

Han és Luke egymásra néztek. Han leeresztette a fegyverét.

– Nos, Jabba minden ellensége a barátom. Egyébként mi pusztítottuk el őt.

– Akkor az adósotok vagyok – mondta Maizor.

– Talán segíthetnél nekünk – tűnődött Luke. A hangja nyugodt volt, de áradt belőle a jedierő. – Bizonyos információkra lenne szükségünk. Különös híreket kaptunk. Te, aki mindvégig itt tartózkodtál, bizonyára többet tudsz.

– Igen – felelte Maizor. – Nemrégiben sok idegen érkezett ide. Rendkívül titokzatosan viselkedtek.

– Meg tudod mondani, hogy kik voltak, és mit kerestek? – kérdezte Han. – Tudnunk kell, miben mesterkednek a huttok!

– Megvetem a huttokat. Igen, valóban huttok hatoltak be a palotába, és kerestek valamit.

– De mit?

– Információt. Jabba rengeteg információt halmozott fel az adatbankjában. Mindenütt tevékenykedtek kémei, akik titkos adatokkal látták el. És ő jó pénzért eladta ezeket az információkat. Jabba sokat tudott a Lázadók Szövetségéről, annak ellenére, hogy a Birodalom nem volt hajlandó elegendő összeget fizetni neki. És Jabba rengeteg birodalmi titokkal is rendelkezett.

A póklábak ismét elbizonytalanodtak, és botladozni kezdtek.

– Birodalmi titkok. Ezeket keresték a huttok.

– Birodalmi titkok? – kérdezte Luke. – De hát a Birodalom összeomlott. Évek óta nem hallottunk róla. Mit akarhatnak a huttok a birodalmi információkkal?

– A Birodalom központi adatbankja a Coruscanton van. Jabba ismert néhány titkos hozzáférési kódot. Még a császár legvédettebb információihoz is hozzá tudott jutni.

Han meglepődött.

– Úgy érted, hogy a huttok hozzáférnek a komputerek adataihoz? Az lehetetlen! Az összes fájlt lekódoltuk.

– Jabba ismert olyan módot, hogy hozzáférjen – felelte Maizor.

– Mondd csak! Megtalálták a huttok, amit kerestek, amikor itt kutattak? – kérdezte Luke.

– Igen. Egy szuperfegyvert akarnak létrehozni. Ezáltal a hutt bűnszövetkezet sokkal hatalmasabbá válik, mint a Lázadók Szövetsége, vagy a Birodalom maradványai. Utálom a huttokat!

Han felnyögött.

– Csak újabb szuperfegyvert ne!…

– Ismered a tervük néhány részletét? – kérdezte Luke.

– Nem – mondta Maizor. – Itt megtalálták, amit kerestek, és most készülnek a következő lépésre.

Han komoran bólintott, majd Luke-ra pillantott.

– Az lesz a legjobb, ha visszamegyünk a Coruscantra, és tájékoztatjuk Leiát a hallottakról.

Luke kikapcsolta a fénykardját, majd a félhomályban lehajolt, és megérintette Maizor életfenntartó gömbjét.

– Tehetünk valamit érted? – kérdezte. – Talán segíthetünk, hogy nyugalomra lelj.

– Nem, jedi! – kiáltott fel Maizor. – A B’omarr szerzetesek annyi vigasztalást nyújtottak, amennyit csak tudtak. Ha jót akartok tenni velem, akkor akadályozzátok meg a huttok tervének sikerét! Pusztítsátok el őket! Én itt maradok egyedül, és tovább nevetek Jabbán. Ez a jutalmam.